A Bosch tüntetései rávilágítanak a németországi ipari válság mélyülésére

Egyre növekvő elégedetlenségi hullám terjed Németország ipari központjában. A düh, amely először a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeum előtt volt látható, ahol a Bosch dolgozói vonultak utcára, a német gazdaságon belüli sokkal nagyobb küzdelmet tükrözi. Ahogy a leépítések száma nő, a profit csökken, és a befektetések külföldre helyeződnek át, a munkavállalók és a szakszervezetek üzenete egyértelműen hangzik: az ország ipari átalakulása embereket hagy maga után.

A Bosch dolgozói tiltakoznak a létszámleépítések és a gyárbezárások ellen

Stuttgartban körülbelül száz Bosch-alkalmazott gyűlt össze a Mercedes-Benz Múzeum előtt, transzparenseket tartva és szlogeneket skandálva a szürke őszi égbolt alatt. Üzenetük – „A munkánk fontosabb, mint a profitotok” – a vállalati vezetőknek szólt, akik a múzeumban gyűltek össze, hogy megvitassák a „mobilitás jövőjét”. A tüntetők számára ez a jövő már most olyan, mintha kimaradnának belőle.

A tiltakozás azután történt, hogy a Bosch bejelentette, hogy 2028-ra leállítja a termelést waiblingeni üzemében, és 560 munkahelyet szüntet meg. A Rems-Murr kerület ipari bázisának régóta sarokköveként szolgáló telephelyen csak a Bosch Healthcare és egy kis 3D nyomtatással foglalkozó startup marad meg. A munkavállalók azzal vádolják a vállalatot, hogy feladta német gyökereit azzal, hogy a beruházásokat Ázsiába tereli, miközben otthon bezárja a hagyományos gyártóüzemeit.

Az IG Metall szakszervezeti képviselői a lépést a bizalom elárulásának és egy egész közösségeket aláásó „társadalmi törésnek” nevezték. A tüntetők új technológiákba való befektetést követeltek tömeges elbocsátások helyett, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a munkavállalóknak beleszólásuk legyen az ipari átalakulás végrehajtásába. Jelszavuk – „A jövő csak velünk létezik” – egyszerre testesítette meg a frusztrációt és az elszántságot.

Több ezer munkahely veszélyben a Bosch telephelyein

A waiblingeni bezárás a Bosch szélesebb körű tervének része, amelynek célja, hogy 2030-ig világszerte 13 000 munkahelyet szüntessen meg, amivel évente mintegy 2.5 milliárd eurót takarít meg. A baden-württembergi németországi telephelyeken a legnagyobb leépítések várhatók, Feuerbachban 3,500, Schwieberdingenben pedig 1,750 munkahely szűnik meg. A bühli, bühlertali és homburgi üzemeket is érinti a helyzet, ahol az autóipari ellátási láncban dolgozók ezrei aggódnak a megélhetésükért.

A szakszervezet „szociális felperzselt föld politikának” nevezte a tervet, és figyelmeztetett, hogy az ipari foglalkoztatástól függő helyi gazdaságokat tönkreteszi. A Bosch vezetősége ragaszkodik ahhoz, hogy az átszervezés szükséges a versenyképesség megőrzéséhez, mivel a globális piacok az elektromos járművek és a digitális gyártás felé tolódnak el. Sok alkalmazott számára ez a magyarázat azonban kevés vigaszt nyújt. Úgy látják, hogy az átalakulást valami olyasminek tekintik, amit velük tettek – nem pedig velük.

A Mercedes Múzeum előtti tüntetés a vezetőségi vízió és a gyártócsarnok valósága közötti összecsapást szimbolizálta: a vezetők bent az innovációról vitatkoztak, míg a régóta dolgozók kint társadalmi felelősségvállalást követeltek. „A globalizáció nem lehet egyirányú utca” – mondta a Bosch egyik képviselője. „A világszerte profitot termelő vállalatoknak otthon is meg kell teremteniük a jólét alapjait.”

Hanyatló ipar: Szélesebb körű figyelmeztetés Németország számára

A Bosch és a Mercedes-Benz zűrzavara része egy szélesebb körű ipari válságnak, amely most Németországot sújtja. Az elmúlt hetekben a Mercedes arról számolt be, hogy profitja a felére esett vissza. Állítólag körülbelül 4,000 alkalmazott fogadott el önkéntes felmondási ajánlatot. Eközben az energiaigényes vállalatok 70 százaléka külföldre helyezi át új beruházásait, a magas költségekre és a szabályozási terhekre hivatkozva.

Még a kiemelkedő teljesítményű gyártók, mint például a szerszámgépekre szakosodott Trumpf, is jelentős veszteségeket könyveltek el, miközben az ellátási láncokat egyre inkább terhelik Kína kulcsfontosságú anyagokra, például a félvezetőkre vonatkozó korlátozásai. Az autóipar egyes részein egyre nő a termelés leállásának kockázata. Ami egykor fokozatos strukturális átmenet volt, az most felgyorsul – és közvetlenül sújtja a munkavállalókat.

Megfigyelők arra figyelmeztetnek, hogy Németország ipari bázisa, amelyet régóta a gazdaság gerincének tekintenek, gyorsabban erodálódik, mint azt a politikai döntéshozók hajlandóak elismerni. Annak ellenére, hogy a kormány folyamatosan tárgyal az ipari versenyképességről, a válasz lassú és széttagolt volt. Az üzleti vezetők, a közgazdászok és a szakszervezetek egyaránt panaszkodnak, hogy az ipar leépítésével kapcsolatos figyelmeztetéseiket figyelmen kívül hagyják.

Politikai tétlenség és közfáradtság

Az elemzők szerint a válságot a politikai sürgősség hiánya teszi még riasztóbbá. Az ipari stratégiáról szóló vitákat elnyomják a rövid távú politikai viták és a gazdasági reformokkal szembeni közfáradtság. Miközben a vezetők csúcstalálkozókat és sajtótájékoztatókat szerveznek az innovációról, kevés konkrét támogatás jut el a közvetlen kihívásokkal küzdő vállalatokhoz vagy munkavállalókhoz.

A politikai retorika és az ipari valóság közötti szakadék a Bosch-tüntetés során is látható volt. A múzeumban szakértők vitatkoztak a „digitális átalakulásról”, míg kint az alkalmazottak a megélhetésükért aggódtak. „Ha azokat az embereket, akik a jövőt építik, kizárják belőle, akkor nem lehet előrelépés” – mondta a waiblingeni telephely egyik munkása.

Szakszervezeti tisztviselők azzal érvelnek, hogy Németország veszélyezteti a háború utáni sikerének alapját: az ipar, a munkaerő és az állam közötti partnerséget. Figyelmeztetésük szerint a helyi termelésbe és a munkaerő részvételébe való befektetés nélkül az ország hosszú távon a gyártási versenyképesség csökkenésével szembesülhet – és egyre szélesedő szakadék alakulhat ki azok között, akik alakítják a gazdaságot, és azok között, akik megélik annak következményeit.

Felhívás a közös felelősségvállalásra

A stuttgarti tüntetések talán kicsik voltak, de szimbolikájuk erőteljes. Az ipari munkaerőn belüli növekvő frusztrációt jelképezik – egy olyan munkaerőt, amely egykor Németország globális erejét testesítette meg. A munkavállalók nem a változás megállítását követelik, hanem azt, hogy részt vegyenek benne. Igazságos átmeneti politikákat, a vállalatok részéről erősebb társadalmi kötelezettségvállalásokat és a politikai vezetők részéről nagyobb elszámoltathatóságot követelnek.

Ahogy a „Nélkülünk nincs átalakulás” skandálás visszhangzott Stuttgart utcáin, egy nemzeti dilemma lényegét ragadta meg. Németország gazdasága válaszút előtt áll, az innováció és az erózió között őrlődve. Az, hogy az átalakulás közös projekt marad-e – vagy a győztesek és vesztesek története lesz –, azon múlik, hogy az ország milyen gyorsan hidalja át a vállalati stratégia, a kormányzati politika és a jólétét építő munkavállalók között egyre szélesedő szakadékot.