A vállalati adócsökkentések megosztják a német politikát

Élesedik a vita Klingbeil adóreform-tervéről

Németország új pénzügyminiszterének, Lars Klingbeilnek (SPD) a társasági adókulcsok csökkentésére irányuló átfogó javaslata növekvő feszültséget váltott ki a szövetségi kormány és az állami vezetők között, és egyre nagyobb az aggodalom a terv tényleges gazdasági hatékonyságával kapcsolatban. Míg a terv célja az üzleti beruházások ösztönzése és a stagnáló gazdaság fellendítése, a kritikusok szerint az államháztartás kimerítésével és a meglévő egyenlőtlenségek súlyosbításával jár – anélkül, hogy a növekedés ígéretét teljesítené.

A szövetségi kabinet nemrégiben jóváhagyta a jogszabályt, amely magában foglalja a vállalati beruházások gyorsított értékcsökkenését és a társasági adó fokozatos csökkentését. A szövetségi, állami és önkormányzati szinten a közbevételek teljes becsült kiesése 46-re közel 2029 milliárd euró. A támogatók, köztük a nagyobb üzleti szövetségek és a konzervatív pártok, mint például a CDU/CSU, azzal érvelnek, hogy a kezdeményezés munkahelyeket teremt, ösztönzi a beruházásokat és helyreállítja a bizalmat Németország gazdasági jövője iránt. A végrehajtás azonban most jelentős ellenállásba ütközik a Bundesratban, ahol a német tartományok képviselői attól tartanak, hogy a pénzügyi teher aránytalanul nagy lesz rájuk.

Az állami vezetők fiskális egyensúlyhiányra figyelmeztetnek

Az egyik leghangosabb kritikus Alsó-Szászország miniszterelnöke, Olaf Lies (SPD), aki elvileg támogatja a gazdaságélénkítést, de óva int attól, hogy a pénzügyi terheket a regionális és helyi önkormányzatokra hárítsák. Lies hangsúlyozta, hogy a demokrácia gazdasági stabilitáson keresztüli megerősítésére irányuló erőfeszítések nem mehetnek az állami és önkormányzati szintű alapvető szolgáltatások aláásásának árán.

A berlini Ministerpräsidentenkonferenz előtt Lies hangsúlyozta, hogy bár az úgynevezett „beruházásösztönző” üdvözlendő, olyan mechanizmusoknak kell kísérniük, amelyek biztosítják a hosszú távú költségvetési egyensúlyt a kormányzat minden szintjén. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy problémát megoldjunk, miközben egy másikat teremtünk” – figyelmeztetett.

Ezt az aggodalmat számos regionális vezető és kommentátor is osztja, akik úgy vélik, hogy érdemi előrelépést csak konstruktív tárgyalások és belső kompromisszumok révén lehet elérni – anélkül, hogy megismétlődne az előző szövetségi koalícióban tapasztalt látható politikai belharc.

A gazdasági logika vizsgálata

A nézeteltérés középpontjában az alapvető kérdés áll: Vajon a vállalati adócsökkentések megbízhatóan vezetnek-e gazdasági növekedéshez? Míg az uralkodó érv azt sugallja, hogy az adók csökkentése több befektetési tőkét hagy a vállalatoknak – potenciálisan növelve a termelést, a felvételt és a kibocsátást –, sok közgazdász és kritikus ezt a feltételezést túlságosan leegyszerűsítőnek és mélyen hibásnak nevezi.

Az adómegtakarítások nem jelentenek automatikusan beruházást. A vállalatok elsősorban a várható kereslet, nem pedig a rendelkezésre álló készpénz alapján hozzák meg beruházási döntéseiket. Egy kisvállalkozás tulajdonosa vagy ipari cég csak akkor bővíti a működését vagy vesz fel új alkalmazottakat, ha bízik a jövőbeni értékesítésben. Az áruk vagy szolgáltatások iránti növekvő kereslet nélkül kevés ösztönző van a kapacitás növelésére, függetlenül az adópolitikától.

A múltbeli példák azt mutatják, hogy a felesleges vállalati likviditás gyakran részvényesi osztalékokba, részvény-visszavásárlásokba vagy pénzügyi tartalékokba áramlik a produktív beruházások helyett. Ráadásul Németország jelenlegi gazdasági kihívásai nemcsak a vállalati finanszírozás hiányához kapcsolódnak, hanem mélyebb strukturális problémákhoz is, beleértve a gyenge fogyasztói keresletet, a globális kereskedelem bizonytalanságát és az energiaköltségeket.

A keresletoldali megoldások továbbra is figyelmen kívül maradnak

Számos közgazdász egy alternatív megközelítésre mutat rá, amely más fejlett gazdaságokban is népszerűvé vált: a belföldi kereslet ösztönzésére. A leggazdagabb vállalkozások adóinak csökkentése helyett az alacsonyabb jövedelmű háztartások vásárlóerejének növelése fenntarthatóbb gazdasági előnyökkel járhat. Az olyan csoportok, mint a kis nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok, az egyedülálló szülők, a munkanélküliek és az alacsony bérű munkavállalók gyakran jövedelmük nagyobb részét költik el, ezáltal táplálva a helyi gazdaságokat és a szolgáltatási szektorokat.

Annak ellenére, hogy ez a nézőpont egyre inkább elismertté válik, Németország fiskális politikáját továbbra is nagyrészt a kínálati oldali elméletek alakítják. A kritikusok azzal érvelnek, hogy ez az ideológiai dominancia a kormányon és az akadémiai körökben évtizedekig elszalasztott lehetőségekhez vezetett egy befogadóbb és ellenállóbb gazdaság kiépítésére.

Politikai tétek és koalíciós feszültségek

Az SPD és a CDU/CSU közötti jelenlegi fekete-vörös koalíció nehéz egyensúlyozással néz szembe. Egyrészt nyomás nehezedik a cselekvésre a lassú növekedés és a halványuló befektetői optimizmus közepette. Másrészt az állami és önkormányzati szintű költségvetési korlátok korlátozzák, hogy milyen reformok lehetségesek politikailag és gyakorlatilag. Tovább bonyolítja a helyzetet az FDP hiánya a Bundestagból, amely hagyományosan az adócsökkentések mellett foglalt állást, de ma már csak közvetett módon gyakorol befolyást.

Az egyértelmű, hogy egy összehangolt és átfogó pénzügyi stratégia nélkül a javasolt adóreform elmélyítheti a szövetségi és regionális hatóságok közötti meglévő szakadékokat. A széles körű konszenzus elmulasztása megrekedheti a törvényhozást a Bundesratban, és további széttöredezettséghez vezethet Németország már így is törékeny gazdasági keretrendszerén belül.

A gazdasági kockázatok továbbra is megoldatlanok

Miközben a kormány az adóreformot a növekedés beindítására ösztönzi, a közgazdászok óvatosságra intenek, mivel a makrogazdasági mutatók továbbra is gyengék. Németország 2025-ös növekedési előrejelzései továbbra is mindössze 0.4%-on állnak, ami az OECD-országok között a legalacsonyabbak közé tartozik. A keresleti minták vagy a külkereskedelmi feltételek egyértelmű elmozdulása nélkül még a nagylelkű adóintézkedések sem biztos, hogy elegendőek a lassulás megfordításához.

Végső soron a reform sikere nemcsak attól függ, hogy mennyi pénz marad a vállalati számlákon, hanem attól is, hogy a vállalkozások és a fogyasztók egyaránt visszanyerik-e a bizalmukat a költekezéshez és a befektetéshez. Addig is csak fokozódni fog a politikai vita arról, hogy ki fizet a gazdasági fellendülésért – és kinek van tényleges haszonélvezője.